5 napos szürreális “haza” út Patagóniából mentesítő járattal egy üres és szomorú világon át

3 hónap chilei önkéntes karantén után úgy döntöttem május legvégén, visszatérek Európába. Egy véletlenszerű 7 hónapos kalandot fogok lezárni ezzel, ami Argentínában kezdődött december 2-án Amerika legmagasabb hegyének megmászásával, majd folytatódott 3 hónap Patagónia végignomádolása. Ezt követte Chile és 3 hónap önkéntes karantén.

Más érzés a világ végén lenni egyedül egy “normális” világban és teljesen más egy világjárvány alatt. Avagy ideje volt visszatérni Európába.

Hirtelen jött ötlet, hogy hazamegyek

Május végén egyik reggel felébredtem és eldöntöttem visszamegyek Európába. Meg is vettem a jegyet június 16-ra, mert akkor volt a legolcsóbb. Persze aznap este bejelentette a WHO, hogy a világjárvány Latin-Amerikában tetőzik. Rá 4 napra pedig a csőd szélére sodródott Chile légitársasága a LATAM, akikkel a jegyet foglaltam. Az időzítésem kissé rossz volt, de bizakodó voltam. A jegy foglalásán és pozitív gondolkodáson kívül mást nem is tehettem.

Llanquihue, Patagonia, Chile
10 perc gyalog és ez a kilátás a Llanquihue tó partján

A mentesítő járat

Bejött aztán egy mentesítő járat híre is. Sikerült a június 11-ei csütörtöki járatra foglalni jegyet. Ez a járat igazából egy konzulátus által bérelt charter járat. Megrendeli az adott ország konzulátusa aztán annak az országnak állampolgárai előnyben vannak és van kb 24 órájuk foglalni. Ha nincs tele a járat akkor kiküldik más konzulátusoknak is a járatról az információkat és már lehet is foglalni. Persze ehhez előtte írni kell a konzulátsunak, hogy tegyen fel az e-mail listájukra, hogy értesüljünk a járatról. Én írtam egy jópár konzulátusnak, hátha…

Amint jön az e-mail a konzulátustól azonnal foglalni kell hiszen hamar megtelik a gép. Brit konzulátus gépe Londonba. 1000 USD volt a jegy ami azért elég fájdalmas volt. Hiszen annyit buktam már így is repjegyeken, de legalább volt, boldog voltam. A jegy egyébként azért is olyan drága, mert a távolság betartása miatt egy ülés kimaradt, tehát én megvettem a közvetlen melletem ülő nemlétező utas jegyét is.

Jön az e-mail és a konzulátus által küldött linken keresztül már lehet is foglalni. Nincs sok gondolkodási idő, azt már előtte el kellett dönteni az embernek, hogy lesz ami lesz, megveszi a jegyet.

Mi is van a másik repjeggyel?

Nade volt már egy másik jegyem a Latam-mal június 16-ára. Miért is nem mentem velük? Nem bíztam bennük. Sokat hívtam őket miután megtudtam a hírekből, hogy csőd szélén állnak. Mindig mást mondtak a telefonban, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy nem mondanak igazat. A weboldalukon voltak szerintem szellemjáratok, avagy járatok amik nem léteztek. Csupán eladtak jegyeket, hogy legyen minél több bevétel, aztán törölték a járatot….Persze ezt akkor is megtették amikor nem volt tele a gép és addig görgették és törölték a járatokat míg tele nem lett. Volt egy barátom akinek a júliusi járatát törölték májusban, szóval érdekes lépéseket tettek. Persze mindezeket a telefonbeszélgetésekből szürtem le és mind spekuláció. Ez nem biztos, hogy így van.

Indulás előtt: papírok és engedélyek

2020. júniusban Chile csak részleges kijárási tilalomat rendelt el volt, kivéve Santiago és környéke ahol teljes. Lehet menni csak úgynevezett egészségügyi útlevéllel. Avagy egy A4-es papír tele kérdésekkel leginkább személyes adatok, pontosan honnan hova utazom, miért utazom, bizonyíték amivel mindezt alátámasztom. Persze ezt már napokkal előtte el szerettem volna intézni. Viszont a kitöltéstől számított 24 órára érvényes a papír. Úgyhogy előző nap délután kitöltöttem, kinyomtattam. Patagónia és Santiágo azért nem szomszédos és több ellenőrsézre is lehetett számítani. A konzulátus is küldött levelet, amiben megerősítették, hogy a reptérre utazom, így a rendőröknek minden ponton át kell engedniük. Ezt a levelet másfél hét alatt 3-szor módosították, mert a törvények ilyen gyorsan változtak.

Patagónia elhagyása, irány a reptér

2020. június 9-e van, kedd este. Llanquihe nevű kisvárosból, ami Chile déli részén helyezkedik el, indulok neki a nagy útnak. Este 8-kor indul a busz. Kb 12-15 órás az út, attól függ mennyit kell várni az egészségügyi ellenőrző pontokon. Tél elején járunk. Sötét van, hideg és szakad az eső. Nehéz a szívem, vége a 7 hónapos minden vad álmot felülmúló kalandomnak. Jelenleg pont itt Latin-Amerikában tetőzik a járvány. Nagyon nincs időm elérzékenyülni hiszen hosszú az út Európába. Ahova, ha minden jól megy, szombaton érkezem. Csak ezen jár az agyam hogy minden simán menjen és nehogy elakadjak valamiért valahol. Nagyon bizonytalan a világ mostanság. Csak reménykedem, hogy elmegy a gépem. Nem is mertem megvenni a London-Budapest repjegyet még. Baratnőmnek elküldtem az összes adatomat és a reptéren amikor látom feketén fehéren a járatot csak akkor merem majd megvenni a jegyet. Nem tudtam mennyi netem lesz ha lesz és az mennyire gyors. Ezért már mindent megbeszéltünk előre, így már csak a jelzést várta tőlem, hogy mehet a jegyvásárlás.

Hosszú a buszút és végig esik az eső. Észak fele nyílegyenesen haladunk az 5-ös úton avagy a pánamerikain. Autó szinte nincs az országúton csak kamionokat látok. Mindenki csak alátámasztott indokkal utazhat régiók között.

Santiago de Chile

Ahogy haladunk, nézek kifele az ablakon és gondolkodom jól döntöttem-e. Kezd felkelni a nap. Közeledünk Santiago de Chile-hez. Sehol senki az utcákon, 3 éve még egy mindig nyüzsgő város képei villannak be. Corona óta el voltam zárva lent délen egy kisvárosban. Megdöbbentő volt tényleg látni egy majdnem 6 milliós várost üresen.

Mintha háborús övezetbe érkeztem volna. Pedig csak a központi busz állomás Santiágoban

Leszálláskor a katonák egy sorba terelik az embereket. Nem hosszú, de nagyon lassú sor az egészségügyi ellenőrző ponton. Ahol először megnézik a hőmérskéletet majd pedig az egészségügyi útlevelet és a többi papírt. Mosolygok, örülök hogy végre a fővárosban vagyok. Majd sorra kerülök átnézik a papírokat és hamar elengednek.

Leszálláskor a katonák mindenkit egy sorba terelnek.
Santiago de Chile “nyugati aluljárója” hétköznap reggel, egy párhuzamos világban több ezer ember rohan a dolgára ekkor
Santiago, Chile
Sátrak a sávok közötti zöldön

Sokan laknak sátorban. Igaz nem tudom ők már a corona előtt is itt voltak vagy sem. Viszont tény, hogy nagyon sok bolíviai, perui, venezuelai vendégmunkás lakik sátrakban Santiago de Chile utcáin gyerekekkel is. Most jön a tél és hideg van, a sátruk nem vízálló. Le vannak zárva a határok és hiába könyörögnek, nem engedik ki őket. Chile volt az az ország ahova egy jobb élet reményében jöttek. Most meg éheznek és fáznak a sátraikban. Nemcsak összetört álmaikkal kell megküzdeni hanem jelenleg, hogy túléljenek minden napot.

Kihalt központi állomás Santiago de Chile-ben csúcsidőben.

Utcára kilépve mindenhol üresség fogad, bezárt boltok. Kis boltok, egész életek munkái amik már soha nem fognak kinyitni. A szomorúság, szerte foszlott álmok, kilátástalanság szó szerint ott van a levegőben. Kitudja melyik a nagyobb veszély a vírus vagy az a bizonytalanság amit a világ leállítása hozott. Éhség vár sok emberre nemcsak Latin-Amerikában hanem szerte a világon.

Nem időzöm sokat az utcákon. Csak célirányosan sétálok a másik buszállomásra, ahol szerencsémre érkezéskor már szállok is fel a buszra és indul is a reptérre.

Kihalt reptéren

Hamar kiérünk a reptrérre hiszen nincs forgalom a városban. Ismét tátongó üresség fogad, hiszen nincs senki a reptéren.

Megkérdezek egy biztonsági őr hölgyet, hogy hova cuccolhatok le és alhatok, hiszen csak másnap indul a járatom. Szó szerint széttárta a karját, hogy ott alszom, ahol szeretnék. Kiválasztok egy jó kis vackot magamnak és be is rendezkedem a napra.

Konyha, nappali és háló egyben a santiagoi reptéren. A mosdó pont mögöttem van.

Alszom pár órát, sokat nem merek, nehogy lekéssem a gépet reggel.

Aznap az én járatom volt az egyetlen nemzetközi járat.
Brit konzulátus emberei már reggel ott voltak, hogy az utasok segítségére legyenek

Fura volt európai hangokat hallani és európaiakat látni. Ráadásul a britek hihetetlenül udvariasak. Persze Latin-Amerikában is. De az udvariasság nyelvében az angolok verhetetlenek, gyorsan akklimatizálódnom kellett amikor beszédbe elegyedtem a konzul embereivel. Hiszen egy mondatban minimum 5 elnézést és 6 köszönömöt illik mondani.

Az összes kifutópályán ott parkolnak a repülőgépek a Santiago de Chile reptéren

A hosszú repülőút

A gépre felszállva köszöntenek a légiutaskísérők teljes hegesztő felszerelésben.

A légiutas kisérők úgy néztek ki mit akik hegeszteni mennek.

A demo után kiosztották a zacskót mindenkinek, avagy egy húsos baguette, egy kis zacskó keksz, meg egy víz. Már foglaláskor írták, hogy nem is biztos, hogy kapunk ételt, de ha kapunk is akkor örüljünk bármi is az. Nem vagyok még vegetáriánus vagy akármilyen étel intoleráns úgyhogy nekem nem volt ez gond.

Egy zacskó kaja
Immigrációs meg covidos papírok kitöltése, egyik csak spanyolul.
Ereszkedés Quito felett

Tranzit Ecuadorban

Amint leszálltunk mentünk is a terminálba ahol gondoltam lesz amennyi lesz, eszek valami meleget. De amint beértünk a terminálba eltereltek minket egy üres sarokba. Egy külön kis sarok volt nekünk fenntartva, ahol várakozhattunk 3 órát a következő járat indulásáig. Egy idő után kinyitott egy kis bodega ahol végre forró italt vagyis egy kávét ihattam. Étel nem igen volt. Hamar elröppen a 3 óra.

Ez a rész csak a nekünk volt fenntartva a quitoi reptéren

Pontosan indul a gép. Hiszen nincs sor a kifutópályán. A légiutaskisérők köszöntenek és mutatják melyik soron kell hátra menni. Megtalálom a helyem aztán kicsit összezavarodtam, hogy három papírzacskó rágcsálnivóval valaki foglalja az ülést. Körbenézek, más is ugyanolyan tanácstalan mint én aztán hallom valaki mondja, hogy az étel az üres fenntartott üléseken van és a mellete ülő utasé. Ezer éve nem ettem chipszet és éhes is vagyok, úgyhogy rábukok a kedvencemre az ecetesre. Ami azért ütős még nekem is éhgyomorra. Megnéztem volna valakit aki először beleharap az ecetes chipsbe, aki nem Angliában szocializálódott. A légiutas kisérők csinálják a demot majd a kapitány bejelenti, hogy útközben leszállunk a Dominikai Köztársaságban tankolni minimum egy órát. Persze pár angol felhőrdül, hogy ez nem volt a tervben. De igazából senkit nem érdekel a panaszuk, úgyhogy hamar elhallgatnak. Ez van, ez egy ilyen járat. Nem a kényelemről szól. Nem kereskedelmi járat, hanem mentesítő. Pont.

Étel kb 15 órás útra. Avagy 5 óránként egy maréknyi chips, 1 muffin és fél liter víz.
Igen hosszú út az Atlanti óceánon át egy extra nagy fapadossal.

Hosszú az út és kényelmetlen, de haladunk Európa felé. Nincs kivetítő hol járunk. Légiutaskísérőket az egész út alatt nem látni és hallani. Fogalmam sincs merre járhatunk, hiszen Dominikán is többet időztünk mint kellett volna. Úgyhogy csak nézelődőm kifele, hogy egyszer csak meglátom az európai kontinenst alattunk a végtelennek tűnő óceánnak csak vége lesz egyszer.

Hihetetlen!!! Európában vagyok

Így is lett. Egyszer csak az oly csodás Angliát megpillantom alattunk és kicsordul a könnyem. Ezzel a pillanattal lezártam azt a 7 hónapot. Fura érzés, hogy kicsit idegennek érzem magam, hiszen annyit változott Európa mióta elrepültem innen december 2-án.

A tervem az volt, hogy leszállok és másnap reggel indult a gépem város másik végén lévő reptérről. Szóval, hogy megússzam a karantént gondoltam majd átmegyek egyik reptérről a másikra és majd Lutonon alszom. Hiszen Heathrowra érkeztem. De hiába próbáltam meggyőzni a hivatalnokot, hogy nem gond kinnt aludnom a reptéren kívül is mivel nálam van a sátram etc. Nem engedte mert Luton most nem 24 órás reptér. Szóval megadtam egy barátnőm címet és ott aludtam az éjszaka. Igaz ezzel több emberrel érintkezve mintha egyből mentem volna sátrazni a Lutonra. Mindegy a törvény az törvény, és végre 2 óra tökölés után át is engedtek a migrációs kapun. A képernyőn már nem is volt ott a járatom, hogy melyik szalagon található a táskám. Hiszen sokáig ment a hacacáré. Aztán nézelődtem és egyszercsak megláttam ledobva a földre a táskám. Hurrá.

Végre szabadon Európában.

Üres metrovonal Londonban csúcsidőben.

Fapadossal Budapestre

Aztán fapadossal Budapestre. Itt annyira nem volt távolságtartás hiszen a legtöbb embert egy sorba ültettek és ott tátongott sok üres sor. Mellettem is ült egy úriember aki kimondottan kényelmetlenül érezte magát, hogy mellette ülök. Puffogott aztán átült egy üres sorba. Én meg eggyel arrébb és már meg is volt a távolság. Persze figyeljünk oda távolságtartásra de az emberségről ne feledkezzünk el, főleg ha nem tehet róla a másik, hogy pl oda ültették. Lényeg a lényeg megérkeztem Budapestre ahogy terveztem vagy inkább reméltem.

Kihalt Ferihegyen várok az üres parkolóban a barátnőmre.

Happy end 5 nap után

Happy end avagy 2 hét karantén a pesti dzsungelben, ahol Patagóniáról álmodozom…..

Amit a hazaút alatt tanultam

Legközelebb vigyek sok kaját magammal, meg takarót mert azt sem adtak és hideg volt a gépen.

De a legfontosabb amit az egész kaland alatt tanultam, hogy egy világjárvány alatt nem szabad “normál” aggyal gondolkodni.

Hogyan készítsünk bakancslistat?

Himalája, túrázás

A bakancslista nem keszul el egy nap alatt, altalaban napokig tart egy alap lista elkeszitese. Igazabol soha sem fog elkeszulni. Mindig valtozni fog mivel lesznek olyan dolgok, amik mar nem tunnek olyan izgalmasnak es kitoroljuk, vagy eppen tobb pontot adunk a listahoz.

Tobbfelekeppen lehet bakancslistat kesziteni. En csak egy nap leultem es tollat es papirt vettem a kezembe es feltettem magamnak par kerdest:

Mit akartam mindig is csinalni?

Mi az amit tutti megcsinalnek ma, ha esetleg holnap feldobnam a bakancsot?

Mi az a kihivas ami a legnagyobb onbizalom novelest adna?

Amikor magamat teljesen boldognak latom, akkor hol vagyok es mit csinalok?

Azutan visszagondoltam a multra es azon dolgokra, amire buszke vagyok, vagy akkora elmeny volt, hogy a mai napig emlekezem. Ezen pontokat is a listara tettem es kihuztam oket. Azutan elkezdtem kulonfele emberek bakancslistajat olvasni az interneten, hogy meg tobb ihletet kapjak, es az orult otletek csak vegelathatatlannak tuntek ezek utan. A listat kitettem a szobam falara, hogy minden reggel lassam. Mindegy vegul is, hogy hol van csak valahol lathato helyen legyen, mondjuk a huton vagy esetleg a szamitogep hattere. Ha minden nap rapillantok, akkor emlekeztetni fog arra, hogy menni kell es ki kell pipalni azokat a pontokat.

Az elet olyan mint egy hullamvasut es sokszor nehez idoszakon megyunk keresztul.  Neha emlekeztetni kell magunkat, hogy az elet tul rovid es a bakancslista kituno eszkoz, hogy ne veszitsuk szem elol az almainkat.  

Ha egyedul erzed magad, mikozben irod a listadat, akkor merits batorsagot egy bakancslistas barataidtol vagy az internetrol.  A bucketlist.org egy bakancslistas kozosseg ami teljesen ingyenes. Ezen a lapon sok otletre, inspiraciora lehet lelni masoktol, vagy eppen megosztani a sajat listadat, amivel masokat batorithatsz.

Mi is az a bakancslista, és miért is szükséges?

Egy lista almoktol az orult otleteken keresztul  ahitott nagy kalandokig minden amit szeretnenk elerni mielott feldobjuk a bakancsot. Lista irast meg veletlenul se a halallal assszocialjuk, eppen ellenkezoleg, az elet elvezeterol szol. A szurke hetkoznapokba a lista egy kis szint visz, mivel latjuk, hogy mi is var rank a jovoben, milyen kalandokban lesz reszunk.

Ha mindfele almok, celok nelkul eljuk az eletunket, akkor a legvaloszinubb, hogy olyan napi dolgokkal fog eltelni az eletunk amire soha nem fogunk emlekezni. A legvegen soha nem fogunk emlekezni arra az idore amit az irodaban toltottunk, TV elott vagy a konyha takaritasaval. Arra fogunk emlekezni ami a bakancslistan volt, meg az idore amit a szeretteinkel eltoltottunk.

Csak gondolj az elmult 4 honapra, hogy milyen celokat ertel el? Jelentenek valamit is? Sokaig fogsz rajuk emlekezni?

Nem fogok megbanni semmit

Regebben mindig talaltam kifogast, hogy sok mindenbe ne fogjak bele, mivel a komfort zonamon kivul estek vagy eppen el voltam foglalva, hogy penzt gyujtsek a tarsadalmi elvarasokra, mint peldaul a felso oktatas. Nem beszelve arrol, hogy kergettem a ferfiakat is, mert tudtam, hogy az en koromban mar illett volna meghazasodni meg csaladot alapitani. Sok even keresztul kergettem ezen elvarasokat, de igazabol semmi oromot nem talaltam bennuk. Tudtam, hogy az eletem nem megy jo iranyba ugyhogy egy nap elkezdtem magamra koncentralni es megirtam a bakancslistamat. Csak par eve kezdtem el “megelni” a listat de mar van 100 pontom (minding csak novekszik) es legtobbjuk mar ki is van pipalva. A lista “megelese” teljesen megvaltoztatott es boldogabb vagyok mint valaha. Ezt ugy sikerult elernem, hogy nem vartam lehetosegre, hanem en krealtam a lehetosegeket.

Igaz csinaltam par veszelyes dolgot az eletemben, de a legveszelyesebb arra gondolni, hogy jo par ev mulva meg fogom banni a dolgokat amiket nem csinaltam. Beallitottam az eletemet, hogy soha ne banjak meg semmit. Eddig minden orult otletemet megvalositottam, bar van egy par amit soha tobbe nem csinalnek, mint a stoppolas Londonban vagy a bungee ugras. De ami a legfontosabb nem bantam meg. 

Mar Mark Twain is megmondta:

Husz ev mulva jobban fogod sajnalni azokat a dolgokat, amiket nem tettel meg, mint azokat, amiket megtettel. 

A világutazóvá válás evulóciója

Evulóció ez vagy egyik napról másikra leszünk világutazók? 

Miután körbe hátizsákoltam a világot mondhatnám én is, hogy vegyétek fel a táskát és irány a világ holnap. Már látom könnyen meg lehet ezt lépni, hiszen a világ nem olyan rossz, mint ahogy a média bemutatja. Viszont könnyű a kerítés túloldaláról beszélni. Hiszen számomra ez egy hosszabb folyamat, mert (szerintem) senki nem születik annak hanem az élete folyamán lesz valakiből világutazó. Ez a cikk nem azoknak a fehér hollóknak szól, akik tényleg 1 éjszaka világutazók lesznek hanem azoknak akik most ezt otthon olvassák és esetleg frusztráltak, hogy úgy világgá mennének viszont még nem rendelkeznek utazós múlttal, amely tapasztalatok elég bátorságot adtak volna számukra, hogy csak úgy csapot papot hátra hagyva világgá menjenek. Igaz manapság könnyebb világgá menni, hiszen nagyon sok utazó osztja meg tapasztalatait nap mint nap meg azt, hogy mennyire kevés pénzből is lehet utazni, pl ég és föld az információ csak ha 2015-öt nézem, amikor én mentem világgá. Világgá menők száma hatványozódott az elmúlt években és ez a hatványozódás szerencsére már magyarokra is vonatkozik. 

Én egy kávé mellett döntöttem el, hogy világgá megyek, de ennek volt egy evulóciója, amit most leírok, hátha segít mások evulóciójában.

Hol is kezdődött mindez

Az én világutazóvá válásom (amit akkor még nem fogtam fel), 2009-ben kezdődött. Ebben az évben lett vége egy kapcsolatomnak és bepánikoltam, hogy soha nem fogok utazni, mert nem lesz kivel. Aztán vége lett, egyedül maradtam. Igaz nem sokáig pánikoltam és sajnáltam magam vagy kerestem a kifogásokat miért ne mozduljak ki. Csupán fél évig zabáltam jégkrémet miközben Bridget Jones naplóját néztem. Aztán egyszercsak elegem lett az önsajnálatból meg a jégkrémből és rájöttem:

Nem építhetem az életem valaki másra

Tudtam, hogy muszáj szembenéznem mostantól egyedül a félelmeimnek, ha utazni akarok. Utazni akartam. De nagyon. 

Egy szörnyen drága afrikai csoportos utazást szemeltem ki. Minden oldalról leteszteltem, hogy a cég biztonságos stb, mert biztosra akartam menni, hogy nem lesz semmi gond. Azt hittem, ha a csillagos eget fizetem biztonságos lesz, így is lett. Annyira biztonságos volt, hogy már rosszul éreztem magam. 50 év körüli gazdag házaspárok voltak meg én. Itt hamar rájöttem talán nem kellett volna ennyit fizetni és talán vagányabb is lehetnék.

Utazás Excel táblázattal

Fél év múlva már Ausztráliában találtam magam ahol egy 3 hetes egyedüli hátizsákos úton vettem részt. Itt mindent megterveztem magamnak. Igaz az Oz Experience buszos társasággal tudtam minden teljesen jó lesz hiszen egy ismerős ajánlotta őket. 3 hét egy excel táblával a kezemben amin szó szerint órára pontosan le volt írva, mit hol és hogyan kell csinálnom hiszen nem volt idő spontaneitásra. Mindent látni akartam 3 hét alatt. Ha felületesen is, de láttam mindent, boldog voltam. Könnyű spontánoskodni ha az ember nincs időhöz kötve mint a világ körüli utam alatt. Ez csak egy nyaralás volt és mindent látni akartam. Ott már éreztem nem ez lesz életem első és utolsó hátizsákos útja, igaz a munka mellett nem tudtam hosszabb utakra elmenni max 3 hétre egy évben.

Ausztrál utam egy igazi “csináld magad vagánysági gyorstalpaló” volt. Tudtam, hogy túl sok mindentől féltem alaptalanul, nem volt önbizalmam és ezen változtatni akartam. Muszáj volt szembe néznem a félelmeimmel. Landolás után másnap már ugrottam is ki egy repülőből tandemben egy ausztrál pasihoz csatolva, amitől rettegtem addig. Gondoltam, ha már meghalok akkor legyen Ausztráliában az út elején. Utolsó napon pedig az Excel táblázatomba egy bungy jump volt írva. Gondoltam, ha ezt ez egész egyedüli hátizsákolást túlélem megtolom egy bungy-val a végén. Azt hittem erre az ugrásra már úgysem kerül sor hiszen előtte túl kell élnem egy tandemet meg egy 3 hetes egyedüli hátizsákolást.

Egyre magbiztosabbá váltam

Az egész ausztrál utat túléltem és valami érdekes folyamat elkezdődött. Magabiztosabb lettem, ami nemcsak az utazásaimra hanem egész életemre pozitívan kihatott. Igaz a bungy jumpingtól még mindig beremeg a térdem. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy többre vagyok képes, mint amit a saját korlátolt gondolkodásom tartott magamról. 

Az ausztrál út után már minden szabadnapomat utazással maxoltam ki évekig, minden egyes úttal egyre több tapasztalatot szereztem és az önbizalmam is folyamatosan nőtt. Már nem vártam senkire, ha útra akartam kelni valahova, kinéztem az utat és vagy barátokkal vagy egyedül nekivágtam. Ez hihetetlen szabadságot is adott.

Számomra az élet minden aspektusában arra mutatott változtatnom kell.

Teltek az évek kisebb nyaralásokkal, amelyek nemhogy kioltották volna az utazás iránti vágyam, de táplálták. Az élet különböző területén sorra jöttek a jelek, hogy valami változásra van szükségem. Éreztem valahogy az életem megcsömörlött, a munkámat már nem élveztem. Barátaim megházasodtak én meg 30-on túl sem éreztem, hogy kész lennék családot alapítani, erőltetni meg végképp nem akartam. Éreztem, egy új fejezet kell az életemben de nem tudtam mi az. Hiszen, ha fejlődni akarunk életünk könyvébe kell pár fejezet és minden fejezet egy nagy változás. Aztán eljött egy ártatlan délutáni kávézás, ahol találkoztam egy utazó haverommal, és ahol eldöntöttem világgá megyek. Az i-re felkerült a pont, éreztem ezt kell nekem.  A kávézás óta egy másodperc kételyem nem volt, hogy erre én nem leszek képes. Azt nem tudtam, hogy hogyan leszek képes én a világ körül egyedül utazni, de nem is gondolkoztam a kifogásokon. Túl izgatott voltam és elfoglalt az előkészületekkel. Ekkor láttam, hogy ez a sok utazás igazából hova vezetett. Azon magabiztossághoz, hogy egy ilyen nagy döntést latte szürcsölés közben is könnyedén meghozhattam. 

Előkészületeket sem érdemes lenézni

Én személy szerint 1,5 évig készültem a világ körüli utamra, és ez a felkészülési folyamat rettentően izgalmas volt. Nem is akartam elrohanni, hiszen tudtam megyek és semmi, de semmi nem akadályozhat meg ebben. 

Tűzföldön az út szélén

Nem ciki az európai vagy a társas utazás

Annyi ember mondta nekem, hogy ők “csak” Európában vagy éppen “csak” mással utaztak vagy éppen hotelban szálltak meg. Mintha mindenkinek egyedül kéne járni a világot egy hátizsákkal. Az, hogy belőlem ez vált én ezt valahogy tudat alatt talán mindig is akartam. Viszont mindenki másképp utazik. Szerintem semmi gond nincs az csoportos, excel táblás vagy akármilyen utazással. Én is így kezdtem, de nekem több kellett más meg pont erre vágyik. Azokat is megértem akik egész évben a szabadságukra gyűjtenek, és nem akarnak letérni a járt utakról, hiszen az hogy bevegyüljön az ember és mélyebben utazzon sok idő kell és egy sajátos gondolkodási mód, ami nem megy gyorstalpalón. 

Mit ajánlok, ti hogyan legyetek világutazók

Ha nagy világutazásról álmodoztok, akkor ne felejtsétek szinte mindenki kisebb utakkal kezdi. Nyomjátok ki magatokat  folyamatosan a komfort zónán kívülre, így egyre messzebb fogtok menni minden egyes úttal. Most mondhatnám milyen gáz hogy az elején egy szuperbiztosnágos utazásra mentem, de akkor nekem ez kellett. Ha ezek az utak nincsenek, akkor most ezt nem olvasnátok, mert valószínű most sem lett volna merszem utazni.

Mindenki életét más és más teszi boldoggá. Az én életem így alakult, nem azért mert hátizsákos világutazó akartam lenni, hanem azért mert nekem ezt dobta a gép és hallgattam a jelekre valamint nem erőltettem semmit.